|
Bianca: Szóval akkor induljunk. - ripakodott rá Bellára, aki igen csak nyűgösen és fáradtan vonszolta magát a parton.
Bella: Mi lenne, ha holnap mennénk?A hajam is,hogy áll már ?Nézd meg !
Bianca: Figyelj, én már farkas éhes vagyok, gondolom te is, néhány gyümölcsöt muszáj beszereznünk,és nem érdekel a hajad.Basszus egy szigeten vagyunk !Az én hajamból meg megy ki a festék…Ez a szar sós víz!Nem is értem hogy,hogy maradt meg a formája.
Bella: Rendben, rendben. - válaszolta morcosan. Akkor menjünk.
Mikor besétáltak a dzsungelbe Bellán eluralkodott a félelem.
Bella: Figyelj, mi van ha megtámad minket valami.
Bianca: Ugyan már. Ha meg nem jönnénk ide, nem tudnánk enni semmit. Majd holnap ebédre megpróbálhatunk halat fogni, mit szólsz?
Bella: Hát nagyon örülök neki, hogy te nem parázol egyáltalán, akkor inkább siessünk, aztán szerezzünk valami kaját.
Fél óra séta után hatalmas pálmafa rengeteghez értek, ahol rengeteg kókuszdióra tettek szert. Mikor azonban elkezdték volna szürcsölgetni a finom kókusztejet hangokra lettek figyelmesek.
Bella: Mi lehetett ez? Szerinted nem vagyunk egyedül a szigeten?
Bianca: Lehet, hogy újabb túlélők, ki tudja, de csak egy módon deríthetjük ki. Oda kell mennünk, ahonnan a hang jön.
Bella: Hááát ... ok. Menj előre. - motyogta.
Bianca határozottan lépdelt előre a dzsungelben. Nem félt, ugyanis ha nem derítik fel a szigetet előbb-utóbb úgyis meghalnak. Picit azonban tartott attól, hogy mégsem túlélőkkel találkoznak majd, hanem bennszülöttekkel. Ki tudja milyen elhagyatott civilizáció él egy ilyen elhagyatott, lakatlan szigeten.
Mikor már nem jártak messze a hangtól, óvatosan lépkedtek. Néhány faágból összetákolt házikó képe jelent meg előttük, amikben valószínűleg emberek laktak.
Óvatosan a bokor mögé húzódtak, és figyelték az embereket.
Bella: Vajon kedvesek lesznek majd hozzánk ha találkozunk?
Bianca: Nem tudom, tartok tőle, hogy nem.
Majd egyszer csak a bokor mögött mögéjük lép egy férfi, majd megszólal.
?: Hát ti ? Mit kerestek itt?
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
